Kiss Húsműhely - a hely, amely az élet zamatával van teli.

Kiss Húsmühely története - dióhéjban

Európa bejárása után hazatérve szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a magyar kézmüves húskészítmények piacán található termékek egy sablon alapján készülnek. Elsösorban a jól megszokott paprikás szalámit, a füstölt sonkát lehetett mindenhol vásárolni.

Utazásaink során több ország gasztronómiájába is betekintettünk és ihletet merítettünk azok sokszínüségéböl. Mühelyünk célja, hogy az így megszerzett tapasztalatot itthon is kamatoztathassuk, valamint ezáltal egyedi kínálatunkkal örvendeztessük meg vásárlóinkat. Természetesen a hagyományokat sem feledjük, hiszen sokan a jól megszokott ízeket is keresik. Célunk a példamutatás, mert szeretnénk bebizonyítani, hogy igen is lehet jóminöségü alapanyagokból, kiváló receptek alapján hagyományos és a még talán hazai közönség számára nem megszokott ízekben is kolbászokat, hústermékeket készíteni, és kínálni.


Kiss Zoltán vagyok a Kiss Húsmühely kitalálója és tulajdonosa. A húsiparban eltöltött éveim után fogalmazódott meg bennem egy gondolata, hogy saját mühelyt hozzak létre. Ebben az idöben még csak egy valamit tudtam, azt, hogy megmutathassam, hogyan nem szabad hústermékeket készíteni csinálni, és bebizonyíthassam, hogy a kézmüves termékeknek van jövöje és piaca Magyarországon.

Tudatosan nem akartam beállni azoknak a sorába ,akik ipari mennyiségben gyártanak termékeket, használva mindenféle mesterséges- és adalékanyagot. Mühelyünket feleségemmel 2012-ben alapítottuk azzal a szándékkal, hogy hagyományos technológiával, manufaktúrális módon, házi húskészítményeket készítsünk. Egyetlen célunk volt,hogy jó minöségü termékekkel alternatívát kínáljunk mindazoknak, akik a minöséget keresik és akiknek fontos, hogy milyen alapanyagból készül az asztalra való.

Nem gondolkodunk hatalmas mennyiségekben, csakis az általunk ellenörizhetö egységekben. Mühelyünkben nem élelmiszert gyártunk, hanem élelmet készítünk! Tesszük mindezt azért, mert hiszünk abban, hogy a mai "tartósított" világban is lehet valódi húsból, valódi húskészítményt készíteni, kompromisszumok nélkül!

Filozófiánk:
Túl kicsi vállalkozás vagyunk ahhoz, hogy megengedhessük magunknak, hogy rossz alapanyagból kétes min
öségü terméket készítsünk és bízzunk abban, hogy soha nem válunk olyan naggyá, hogy ettöl a gondolkodásmódtól eltérjünk! 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el